KONYHAI VILLAMOS KÉSZÜLÉKEK BESZERZÉSE

A hûtõszekrény méretét elsõsorban a családtagok számától, és a rendelkezésre álló hely nagyságától tegyük függõvé. Mivel általános tapasztalat, hogy a legnagyobb hûtõszekrény is kicsinek bizonyul idõvel, ne vásároljunk kisméretû készüléket. Ezt ugyanis elõbb–utóbb le fogjuk cserélni, mert nap mint nap azon bosszankodunk, hogy soha semmit nem lehet berakni, miután állandóan tele van. Így kénytelenek leszünk az egyik edényt a másikra tenni, ami nem egyszer azzal a következménnyel jár, hogy az ajtó kinyitásakor az “edénytorony” ledõl, és rámolhatunk ki mindent, takarítás végett. Tisztítani természetesen normál körülmények között is kell a hûtõgépet, de nem mindegy, hogy milyen idõközönként. Régebben erre meglehetõsen gyakran került sor, mivel a korábbi típusokat meghatározott idõnként le kellett olvasztani. Ma már azonban kaphatók önleolvasztásos rendszerû hûtõgépek is, amelyek ezt a mûveletet automatikusan elvégzik. Ezeknél a készülékeknél tulajdonképpen nem jégleolvasztás történik, hanem jégmentesítés oly módon, hogy a hûtõszekrény belsõ terének hátsó oldalára felszerelt páralecsapó armatúra a hûtõtérben képzõdõ párát vízzé alakítja. A szerkezetrõl lecsöpögõ víz egy kis nyíláson keresztül a gép hátoldalán elhelyezett tálcába folyik, ahol a hõcserélõ rács által kisugárzott meleg elpárologtatja. Mivel a hagyományos és az önleolvasztós rendszerû automata hûtõgép között nincs túl nagy árkülönbség, kényelmi szempontból célszerû az utóbbit választani.

Léteznek már “no frost” jelzésû indirekt hûtési rendszerû készülékek is, amelyekbe egy hideg levegõ cirkuláltató ventilátor van beépítve. Ezt kiegészíti egy speciális légnedvesség–szabályzó szûrõ, ami meggátolja a zöldség–gyümölcs kiszáradását. Ennek a kb. 30 %–al drágább megoldásnak az az elõnye, hogy nem csupán a páralecsapódást, azaz a jegesedést gátolja meg, hanem a belsõ légtér állandó cseréjével azt is, hogy az ételek átvegyék egymás szagát. Ez a kellemetlen jelenség egyébként normál hûtõszekrényeknél is megakadályozható, ha az ételt gondosan lefedve tároljuk. Erre a célra ma már sokféle méretû és formájú mûanyag doboz kapható. A legkorszerûbbek lég– és cseppmentesen zárnak, így aromamegõrzõ tulajdonsággal is rendelkeznek. A többnyire polietilén–alapanyagú frissen tartó dobozok közül lehetõleg olyan gyártmányt válasszunk, amelynek az alján egy talpas poharat és egy villát szimbolizáló ábra látható. Ez a piktogram az ENSZ egészségvédelmi szervezetének a jele, és garantálja, hogy az alapanyagul használt mûanyag környezetbarát adalékokból készült, és abszolút méregmentes. Ha a megkülönböztetõ jelzésû egészségkímélõ dobozok közül kellõ választék áll rendelkezésünkre, akkor azokat a típusokat részesítsük elõnyben, amelyeknek a címkéjén egyértelmûen fel van tüntetve, hogy légmentesen zárhatók, mert a benyomott fedéllel enyhe vákuum alatt tartott élelmiszer jóval tovább megõrzi frissességét, mintha légmentesen nem zárható dobozban tárolnánk.

A hûtõszekrények legtöbbjében felül van egy mélyhûtõ rekesz is, amely jégkocka készítésén kívül nem sok mindenre használható. Ez a rekesz ugyanis nem gyorsfagyasztó, így az ide betett zöldség, gyümölcs és egyéb fagyásra érzékeny nyersanyag felolvasztás után lottyadt, gusztustalan lesz. Más a helyzet azonban, ha a mélyhûtõtér egycsillagos. Ebben az esetben kiválóan alkalmas arra, hogy mézzel összekevert limonádét, rostos gyümölcslevet vagy dzsemet tároljunk benne. Az egycsillagos hûtõtér által biztosított –6 °C–os hõmérséklet még nem elegendõ ahhoz, hogy ezek a nagy gyümölcscukor–tartalmú nyersanyagok megfagyjanak, de ahhoz elegendõ, hogy meggátolja a romlásukat. Az egycsillagos hûtõtérbõl kivett rostos gyümölcslénél nem kell megvárni, amíg felenged, hanem csak fel kell hígítani szobahõmérsékletû ásványvízzel, és máris fogyasztható a kellemesen pincehideg ital. Ezen a hõfokon a sajt sem szárad ki, nem penészedik meg, és kivétel után azonnal reszelhetõ. Jól tárolható benne a felbontott lecsó, és a megmaradt csipetke is, mert nem fagy kõkeménnyé, mint a háromcsillagos mélyhûtõben, kanállal még éppen kivehetõ belõle a szükséges mennyiség. Igen alkalmas ez a hûtõtér az élesztõ, valamint a sütemények kenésénél megmaradt nyers tojás fagyasztására is. Nem kell órákig várni a felengedésre, mivel kivétel után pár perc múlva használhatók.

Sajnos, az ipar nem ismerte fel ezt a lehetõséget, ezért ma már egyre kevesebb az egycsillagos hûtõtérrel rendelkezõ hûtõszekrény, lassan mindenütt felhagynak a gyártásával. Biztató jel azonban, hogy már akad olyan cég, amely egy–egy típus elkülönített mélyhûtõ rekeszét hõfokszabályzóval látja el, ami +8 és –18 °C közötti beállítást tesz lehetõvé. Ezáltal jelentõs mértékben kiszélesedik ezeknek a normál hûtõtér alatt vagy felett elhelyezett különajtós rekeszeknek az alkalmazhatósága. Még azok is nagy hasznát veszik ennek a multifunkciós rekesznek, akik nem fõznek otthon, mert +1 °C–ra beállítva sokáig eltartható benne a készen vásárolt zöldségsaláta, a friss gyümölcs, vagy a különféle tejtermékek. A jelenleg forgalomban levõ kombinált hûtõszekrények közül leginkább az olasz Candy cég CDP 240S ECO típusú készülékének a mélyhûtõ rekeszét érné meg átalakítani egycsillagosra. Belsõtéri kialakítása ugyanis ennek a legszerencsésebb, ezt lehet a legjobban megpakolni, és az üzemi zajszintje is igen alacsony. Ráadásul kevés áramot fogyaszt, a garanciaideje 3 év, és az ára sem magasabb a konkurencia hasonló ûrméretû készülékeinél.

Az egycsillagos hûtõszekrények újbóli gyártásba vétele, illetve a szabályozható mélyhûtõtér elterjedése azzal az elõnnyel járna még, hogy megoldható lenne a fogyasztók vegyszermentes gyümölcslével való ellátása, és megszûnnének a szõlõtermelõk gondjai is. A borászok egyre jobban panaszkodnak, hogy a csökkenõ borfogyasztás következtében nem tudnak mit kezdeni a terméssel. Ez a gond azonban nagyon egyszerûen megoldható lenne, ha az étkezési célra alkalmatlan borszõlõt nem borként, hanem must formájában hoznák forgalomba. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint az alaposan megmosott szõlõt gépi úton leszemezni, és egy nagyteljesítményû préssel kinyerni belõle a szûrt gyümölcslevet. Ezt a sûrû, tömény mustot papírdobozokba töltve és lefagyasztva az élelmiszerboltok mélyhûtõ gondoláiban lehetne árusítani. A fogyasztók a kívánt fajtájú és színû mustot otthon beraknák hûtõszekrényük egycsillagos mélyhûtõ rekeszébe, ahonnan bármikor elõvehetnék és szobahõmérsékletû ásványvízzel hígítva azonnal fogyaszthatnák. Ez a módszer nem csak egészséges, hanem nagyon gazdaságos is lenne, mert jelenleg a rostos gyümölcslevek gyors romlékonysága miatt a mustot erõsen felhígítják, és több mint 80 %–nyi vízzel keverve forgalmazzák. Ráadásul ez a kb. 12 % gyümölcstartalmú híg gyümölcslé jelentõs mennyiségû citromsavat is tartalmaz, hogy szobahõmérsékleten eltartható legyen. A gyártók és a kereskedõk tehát ma még világviszonylatban több millió hektoliternyi vizet tárolnak és szállítanak egyik helyrõl a másikra, teljesen értelmetlenül. A fagyasztásos módszer elterjedésének nagy elõnye lenne még, hogy az ily módon forgalomba hozott gyümölcslevet nem lehet hamisítani sem, mivel vízzel felhígítva –6 °C–on megfagyna, és ezzel egyértelmûvé válna a hamisítás ténye. Ebben az esetben még a borászatban ismert pancsolás sem vezethetne eredményre. A felhígított must közönséges cukorral való “dúsítása” ugyanis nem csökkenti a fagyáspontot, mert a víz megfagyását csak a gyümölcscukor képes megakadályozni. Ez a fajta cukor azonban olyan drága, hogy erre a célra nem lenne kifizetõdõ az alkalmazása.

Ha úgy döntünk, hogy a petrezselymet illetve a friss fûszernövényeket konyhakész állapotban fagyasztjuk, akkor olyan polietilénbõl készült jégkockatartót célszerû beszerezni hozzá, ahol minden egyes kockának saját tálkája van, így egymástól függetlenül kiemelhetõk. Érdemes még megemlíteni, hogy az üvegpohárba vagy befõttesüvegbe töltött folyadék nyugodtan betehetõ a mélyhûtõbe, nem fog szétfagyni. A hengeres üvegedényekben ugyanis a teletöltött palackokkal ellentétben a folyadék felfelé tud tágulni, így nem repeszti szét az üveget. Arra azonban ügyeljünk, hogy a befõttes üveget ne töltsük tele a nyakáig, mert fagyás közben a víz térfogata 10 %–al növekedik.

Mind a hûtõ–, mind a fagyasztószekrény beszerzésénél legyünk tekintettel az áramfogyasztásra is. A korszerû, energiatakarékos készülékek drágábbak ugyan, de az árkülönbözet a jóval alacsonyabb villanyszámla révén néhány év alatt megtérül. Csökkenthetõ az áramfogyasztás azáltal is, ha a készüléket nem csak belül, hanem kívül is tisztán tartjuk. Ennek során legalább évente egyszer poroljuk le, vagy áramtalanítás után vizes ruhával töröljük tisztára a hûtõrácsot, mivel a rárakódott por rontja a hûtés hatásfokát. A zsúfolásig telerakott hûtõszekrény fogyasztása is jelentõsen megnõ, a levegõcirkuláció akadályozása miatt. Az elõzõeken túlmenõen ezért sem érdemes a szükségesnél kisebb készüléket venni. Környezetünk védelme érdekében a vásárlásnál részesítsük elõnyben a freonmentes hûtõszekrényeket. A hagyományos hûtõszekrények aggregátorából kiszabaduló freongáz ugyanis jelentõs mennyiségû ózont képes elbontani, és ez is hozzájárul a Földünket körülvevõ ózonpajzs elvékonyodásához.

Ennek a hátránynak a kiküszöbölésére idõközben kifejlesztettek egy kombinált készüléket is, amelyben beépített grillezõ gondoskodik a puhára fõtt sültek utólagos pirításáról. A grillsütõvel kombinált mikrohullámú sütõk azonban meglehetõsen drágák. Létezik még egy látszólag egyszerûbb megoldás a pirulás elõsegítésére, az ún. barnító tál használata, de ez sem olcsó mulatság. Ez a speciális edény egyébként oly módon fejti ki hatását, hogy az alját cink–oxid réteggel vonják be, ami elnyeli a mikrohullámú sugarakat, amitõl felforrósodik, és az általa kisugárzott kb. 310–320 °C–os hõ pirítja az ételt. A legújabb változat azonban már a Lopakodónak nevezett kémrepülõgéphez kifejlesztett bevonattal készül, amely még tökéletesebben nyeli el a mikrohullámokat. A barnító tál azonban önmagában nem eredményez egyenletes pirulást, ezért a gyártók elõálltak egy másik kombinált készülékkel is, amelynél a barnítás egyenletességét a sütõben képzõdõ meleg levegõ cirkuláltatásával érik el. Tovább drágította ezeket a készülékeket, hogy az egyenletes puhulás és pirítás érdekében az igényesebb típusokat forgó tányérral látták el, hogy a mikrohullám a nyersanyag minden oldalát egyformán érje.

Ettõl kezdve az olcsóbb készülékeket elsõsorban ételek melegítésére, és a mirelit termékek felolvadásának gyorsítására ajánlották a gyártók. Azonban ezen a téren is adódtak gondok. Kétségtelen, hogy a mikrohullámú sütõben jóval rövidebb idõ alatt enged fel a mirelit áru, mint szobahõmérsékleten, de ez a módszer nem minden esetben alkalmazható. A fagyasztott zöldségek és gyümölcsök gyors felolvasztása esetén megsérül a sejtfal, ami a vitaminok és egyéb értékes ásványi anyagok kifolyását eredményezi. Ezeket az élelmiszereket elõnyösebb elõzõ este a mélyhûtõbõl normál hûtõszekrénybe átrakni, és másnapra károsodás nélkül felengednek. Igen jól használható azonban a mikrohullámú sütõ a lefagyasztott nyers húsok felolvasztására, mert amíg egy 8 kilós pulyka szobahõmérsékleten teljesen felenged, addig a bõre már romlani kezd. Vegetáriusok azonban nem sok hasznát veszik ennek, így számukra egyetlen lehetõség marad, az ételek melegítése, hiszen a mikrohullámú sütõben percek alatt felmelegíthetõ a hûtõbõl kivett étel, anélkül, hogy leégne. A probléma azonban az, hogy a normál készülékekbe nem lehet fémedényt betenni, mivel ettõl szikrázni kezdenek, zárlatosak lesznek. Az ételt tehát nem melegíthetjük fel abban az edényben, amelyikben megfõztük, hanem át kell elõbb tenni egy festetlen porcelán, üveg vagy mûanyag tálba, és le kell fedni. A dupla mennyiségû edény mosogatásával viszont elveszítjük azt az idõt, amit a gyors melegítéssel nyertünk. A gyártók azonban erre a problémára is gondoltak, mert újabban olyan zárlatbiztos (két magnetronnal üzemelõ) készüléket dobtak a piacra, amelybe fémedényeket is be lehet rakni. A baj csak az, hogy ez egyelõre még rendkívül drága, így nagyon kevesen engedhetik meg maguknak a beszerzését. A kevés idõvel, de annál több pénzzel rendelkezõk azonban mûszaki szempontból nyugodtan megvásárolhatják ezt a típust, használhatóságát tekintve nem fognak csalódni benne, mert ételmelegítésre igen praktikus.

Mivel a mikrohullámú sütõ alapvetõen eltér a hagyományos sütõktõl, az üzemeltetésével kapcsolatban érdemes néhány dologra felhívni a figyelmet. Szigorúan tilos benne bõ olajban sütni, mert a felforrósodott olaj meggyulladhat. Folyadéktartalmú ételek fõzése vagy sütése esetén ajánlatos letakarni a tálat, hogy a fröcskölés következtében ne szennyezõdjön be a sütõtér. Azokat az ételeket is le kell fedni, amelyeket más sütõkben is le szoktunk takarni, hogy nedvességtartalmuk ne párologjon el olyan gyorsan, és ne száradjanak ki. Ha más fedõ nincs kéznél, akkor erre a célra átlyukasztott polietilénfólia vagy egy szalvéta, illetve papírtörölközõ is megfelel. Amennyiben nem forgótányéros a készülék, akkor az egyenletes melegedés érdekében legalább egyszer ajánlatos átkeverni az ételt. Üzem közbeni káros sugárzástól nem kell tartanunk, mivel az ajtó kinyitásakor azonnal leáll a mikrohullámú gerjesztés. Héjas nyers tojást, diót, mandulát vagy más csonthéjas gyümölcsöt ne tegyünk mikrohullámú sütõbe, mivel a gyors felmelegedés következtében keletkezõ gõz szétrobbantja a kemény burkot. Vigyázzunk a tükörtojással is, sütés elõtt villával szurkáljuk meg a sárgáját, mert elõfordult már, hogy fogyasztás során, beleszúráskor a forró tojássárgája kispriccelt, és komoly szemsérülést okozott. Légmentesen lezárt polietilénzacskóba csomagolt nyersanyagot szintén felbontva szabad csak a sütõtérbe rakni, hogy a pára szabadon kiáramolhasson belõle.

A mikrohullámú sütõk használatával kapcsolatban nem szabad elhallgatni azt a nemrégen nyilvánosságra hozott kutatási jelentést, amelyet a laussannei Biokémiai Intézetben végzett vizsgálatok alapján adtak ki. A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy Svájcban, ahol a magas életszínvonal következtében elterjedten alkalmazzák a mikrohullámú sütõket, még soha nem regisztráltak annyi leukémiás gyereket, mint az utóbbi években. A kísérletben 8 önként jelentkezõ vett részt, akik felváltva kaptak nyers, majd mikrohullámú sütõben fõzött táplálékot. Ennek során megállapították, hogy a mikrohullámú sütõben felmelegített vagy fõzött élelmiszer fogyasztása után a kísérleti személyek vérében csökkent a hemoglobin–érték, módosult a koleszterinegyensúlyt befolyásoló HDL és LDL faktorok aránya, minek következtében emelkedett a koleszterinszint, és megváltozott a vér vastartalma is. Külön megvizsgálták a mikrohullámú sütõben felforralt tejben létrejött változásokat, és azt tapasztalták, hogy megnövekedett a savasságának a foka, megváltozott zsírtartalmának a struktúrája, növekedett a nemfehérje—nitrogén arány, csökkent a folsavtartalma, és a tej energiával telítõdött fel. Minden élelmiszernél egyértelmûen kimutatható volt a mikrohullámú sugárzás sejtmembránra gyakorolt romboló hatása, amely géntechnológiai ismereteink szerint mutációhoz vezet. A legnagyobb gond azonban az, hogy a mikrohullámú energia a táplálék útján továbbkerül a szervezetbe, ami megzavarja a sejtek bioenergia–felvételét, és rákos elváltozásokat okozhat. Ezek a vizsgálati eredmények azonban még nem véglegesek, a tudósok szerint további kiterjedt kutatásokra van szükség ahhoz, hogy egyértelmû bizonyítékokkal rendelkezzünk ennek a hõkezelési módnak a káros hatásáról.

Nem tudjuk maradéktalanul kihasználni a fritu által nyújtott elõnyöket akkor sem, ha erõsen fûszeres (pl. fokhagymás) ételeket sütünk benne. Ebben az esetben ugyanis olyan intenzív mellékíz marad az olajban, hogy kénytelenek leszünk a több mint 2 liter zsiradékot kiönteni, vagy légmentesen lezárható üvegben a következõ sütésig hûtõszekrényben tárolni, mivel más ételeket tönkretenne. A húsevõk nem sok hasznát veszik a fritunak, ha halat sütnek, mert ugyanabban az olajban más hús már nem süthetõ. Az átlagosnál hamarabb kell lecserélni a zsiradékot akkor is, ha erõsen habzik, mivel ebben az esetben túl magas volt a nyersanyag nedvességtartalma. Amennyiben nem cseréljük le, akkor a benne levõ víztõl még a teljes elhasználódás elõtt megavasodhat. A jelentõs mennyiségû olaj ellenére a frituba nem rakható egyszerre sok nyersanyag, mert a szoros lezárás miatt a megengedettnél több gõz keletkezik, és sülés helyett párolódni fog az étel. Ennek következtében a kirántott készítményekrõl leválik a panír, “eláznak” a frissensültek. Ez nem csak az ételt teszi tönkre, hanem idõ elõtt “kifárasztja”, sötétté és kellemetlen szagúvá teszi az olajat is. Vigyázzunk a kirántott zöldségek frituban való sütésével is, mivel a nedves felületrõl könnyen leválik a bunda. Ha mindent egybevetve mégis megvesszük ezt a készüléket, ne felejtsük el az automata hõszabályzót minden egyes ételnél az elõírt értékre beállítani, mert amennyiben a szükségesnél nagyobb hõfokon végezzük a sütést, akkor az olaj hamar tönkremegy. A kipárolgó gõzök aktív szénnel történõ szûrésén, azaz a szagtalanításon kívül ugyanis a fritu legnagyobb elõnye az automata hõfokszabályozás, amely gondoskodik arról, hogy a zsiradék ne hevüljön túl, azaz minél kevesebb egészségre ártalmas égéstermék keletkezzen benne.

Óvakodjunk a frituhoz ajánlott magas égéshõjû speciális olajoktól (pl. kókuszolaj, zsírral kevert keményolaj). Nagyon sokáig használhatók ugyan a kifáradás veszélye nélkül, de jelentõs telített zsírsavtartalmuk következtében káros hatást gyakorolnak az egészségre. Itt célszerû felhívni a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha az ipar ismét elkezdene szõlõmagból étolajat gyártani. Ebbõl a semmi másra nem használható borászati illetve üdítõipari melléktermékbõl ugyanis olyan olcsó zsiradék állítható elõ, amelyben hõkezelés hatására nem alakulnak ki telített zsírsavak. Nagy nedvességtartalmú nyersanyagok sütésekor elõfordul, hogy az olaj pezsegni kezd, és kifut. Ezt oly módon kerülhetjük el, hogy a nyersanyaggal töltött acélkosarat elõször csak negyedrészig merítjük a forró zsiradékba, majd kiemeljük. Utána félig merítsük bele, és újból vegyük ki. Ezt fokozatosan addig folytassuk, amíg a habzás megszûnik. Teljes bemerítés után várjuk meg, amíg a pára túlnyomó része eltávozik az edénybõl, és csak utána helyezzük fel a fedelet. A tehetõsebbek egyébként már kapcsolóórával ellátott automata készüléket is vásárolhatnak, így a sütés végén, a fûtõáram lekapcsolását követõen egy motoros mechanizmus kiemeli az acélkosárban lévõ nyersanyagot a lehûlõ olajból. Ugyancsak villanymotorral van kombinálva a teflon bevonatú forgatókosaras kivitel, amely az acélkosár megdöntése következtében fele mennyiségû zsiradékkal üzemeltethetõ.

Mellesleg a komolyabb mixerekhez állványt és keverõtálat is lehet kapni. Ne ragaszkodjunk azonban ezekhez a meglehetõsen költséges tartozékokhoz, mivel a kézben tartott mixerrel sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet dolgozni, mintha állványra rögzítenénk. Erre fõleg vajjal illetve olajjal kevert tészták esetén van szükség. A zsiradék hozzáadása után ugyanis a tészta rendszerint darabokra esik, vagy a keverõpálcákra csavarodva egymástól függetlenül forog. Ebben a helyzetben a rögzített mixer tehetetlen. Kézben tartva azonban könnyen megszüntethetjük ezt a problémát, ha a pálcákat az edény oldalához nyomjuk, és így kényszerítjük a tésztát arra, hogy összehurkázódjon, és magába fogadja a zsiradékot. Gyakori probléma még, hogy a lágy tészta egészen a készülékházig felszalad a pálcára. Állványos rögzítésnél ilyenkor le kell állítani a motort, és kézzel leszedni a tésztát, nehogy a gépbe jutva tönkretegye a mechanizmust. Kézben tartva azonban erre nincs szükség. Döntsük meg kissé a készüléket, majd hirtelen emeljük ki a tálból. A ragacsos massza lehúzza a tésztát a pálcákról, anélkül, hogy kézzel segítenénk. Vigyázat! A bekapcsolt készülék pálcáihoz nem szabad hozzányúlni, mert ez súlyos balesetet okozhat.

Habverés szempontjából érdemesebb olyan típust választani, amelynél a habverõ pálcák széles lemezbõl készültek, mivel a drótpálcák nem olyan hatékonyak. A mixert mindig a legalacsonyabb fokozaton kezdjük el használni, hogy a még össze nem kevert nyersanyag ne szóródjon szét. Habverésnél a készüléket ne emeljük ki a tálból, mert a habot szétfröcsköli. A drágább mixerek merülõturmixként is üzemeltethetõk. Ehhez a gép alján egy nyílást alakítanak ki, amelyen át a gyümölcspépesítést végzõ adapter a motor tengelyéhez kapcsolódik. Egyes típusoknál ehhez a csonkhoz aprító fej is csatlakoztatható, ami a petrezselyem aprításától a dió õrléséig sok mindenre használható.

Vannak azonban olyan robotgépek is, amelyek tökéletesen, szinte már ipari szinten látják el a különféle konyhai feladatokat. Ilyen a svéd gyártmányú Royal N24 Assistent típusú készülék. Ez a rendkívül precízen megkonstruált robotgép fõként abban különbözik a kommersz társaitól, hogy a hozzá csatlakozó adapterek nem mûanyagból, hanem rozsdamentes acélból vannak. Ennek következtében több évtizeden át használhatók, és a kések önélezõ kivitele miatt karbantartást sem igényelnek. A 400 W teljesítményû gép leghasznosabb tartozéka a 7 literes ûrtartalmú acéltál, amelyben egy robosztus dagasztóhenger gondoskodik a különféle tészták összedolgozásáról. A nagy teljesítményû motornak egy teljes adag kenyértészta dagasztása sem okoz gondot. Különlegessége ennek az adapternek, hogy tartozik hozzá egy kaparókés is, amely a tál forgása közben automatikusan leszedi az oldalára ragadt tésztát. A két munkafejes alapgép szerves tartozéka még a gyümölcs– és zöldségprés; a diódaráló; a citromfacsaró; a zöldségszeletelõ adapter, ami reszel és gyalul; a habverõ, melynek különlegessége, hogy két “V” alakban kialakított önálló fejjel rendelkezik. Külön kell szólni a húsdaráló adapterrõl, ami paradicsom és szõlõ passzírozásra, sõt, még kolbásztöltésre is használható. Jellemzõ ennek az egységnek a gondos tervezésére, hogy egy henger alakú fröcskölésgátló gyûrût is konstruáltak köréje. Természetesen itt is megtalálható a turmixfej, ami törhetetlen mûanyagból készült, a konyha kövezetére leejtve sem történik semmi baja. Pótlólagosan rendelhetõ hozzá egy gabonaõrlõ adapter, ami mákdarálásra is alkalmas.

Az alapgép üzemi sebessége fokozatmentesen állítható. Ezen túlmenõen ellátták egy elektronikus idõkapcsolóval, ami a munkafolyamat elvégzése után automatikusan leállítja a motort. Sokoldalúsága ellenére a robotgép minden egyes egysége könnyen tisztítható. Megbízhatóságára jellemzõ, hogy a jól mûködõ szervizhálózattal rendelkezõ gyártó cég 5 év garanciát vállalt rá. Szokatlanul nagy teljesítménye és strapabírása következtében elõszeretettel vásárolják ezt a gépet a kisebb közösségek (pl. iskolák, óvodák, bölcsõdék) is, a konyhai munka megkönnyítésére. Csupán egyetlen hátránya van ennek a gépnek, hogy rendkívül drága. Beszerzési költsége több mint ötszöröse a hasonló felszereltségû kommersz robotgépek árának. Az ÁFA befizetése ellenében azonban részletre is megvásárolható. A legtöbb professzionális kivitelû termékhez hasonlóan ez a készülék sem kapható üzletekben. Nálunk a forgalmazását a Lux Kft. végzi. Címük: 1011 Budapest, Szilágyi Dezsõ tér 3. Telefon: 212 2338.

Visszatérve a gázgyújtókra, legideálisabbak a piezo–gyújtók, amelyek igen sokféle kivitelben vásárolhatók meg. A nálunk kapható piezoelektromos gyújtók közül a legolcsóbb és az egyik legmegbízhatóbb típus ugyancsak szovjet gyártmányú, úgyhogy inkább ezt vegyük meg, mint az ugyanonnan származó balesetveszélyes hálózati gyújtót. Az utóbbi hivatalos forgalmazása a hazai védõföldeléses rendszer következtében szigorúan tiltott, de sajnos az ún. “KGST” piacokon még mindig szép számmal megtalálható. A szovjet gyártmányú piezoelektromos gyújtónak más típusokkal szemben nagy elõnye még, hogy a hajlítható lemezekbõl kialakított ellenpólus beállításával kétirányú szikraadásra is képes. A nyugati gyártmányok közül jelenleg a német Leifheit cég készüléke a legtökéletesebb. Ennél a megoldásnál a henger alakúra kiképzett elektróda körkörös gyújtást biztosít. Ráadásul a másik elektróda sapkaszerûen van kialakítva, amely azzal az elõnnyel jár, hogy a gáz nem száll át rajta, hanem megreked alatta. Ezáltal megnõ a gázkoncentráció a gyújtótérben, ami a láng gyors belobbanását eredményezi. Elõnyös tulajdonsága még ennek a típusnak, hogy ergonómiai szempontok figyelembevételével tervezték, és a kivitelezése is igen esztétikus. Mellesleg a már meglevõ, hagyományos konstrukciójú gázgyújtókat is átalakíthatjuk ennek megfelelõen, ha a szikrakamra oldalsó és felsõ nyílásait egy darab ragtapasszal letakarjuk.

Vizes, földszintes lakásokban elõfordul, hogy a pieso–gyújtó egyre kisebb szikrát ad. Ennek oka, hogy a nedves levegõ lerontja a nagyfeszültségû készülékek hatásfokát. Miután ez a jelenség fõleg télen tapasztalható, tegyük a gyújtót a kályha vagy fûtõtest közelébe. Pár óra alatt kiszárad, és újra tökéletesen fog mûködni. Túl közel ne rakjuk, mert akkor a mûanyag ház megolvad, és a készülék tönkremegy. A legmodernebb gáztûzhelyeknél már nincs szükség külsõ gyújtóeszközökre, mivel a beépített gyújtószerkezet ugyanolyan szerves tartozéka a készülékeknek, mint a belsõ sütõtér–világítás, vagy a forró levegõ cirkuláltató ventillátor. A legdrágább típusok beépített grillezõvel is rendelkeznek, amelyet a gáztûzhelyeknél úgy oldanak meg, hogy felül, a tepsi középvonalában elhelyeznek egy külön gombbal mûködtethetõ csõ alakú égõfejet. A belsõ világítással szerelt üvegajtós sütõk elõnye, hogy elkerülhetõ velük a megégés, és a tészták összeesésével sem kell számolnunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy dupla üvegablakosat vegyünk, mert a szimpla ablakkal szerelt készülékek nem sütnek egyenletesen. Léteznek öntisztító zománccal ellátott sütõk is. A vegetáriánus családokban azonban ennek nincs jelentõsége. Ahol nem sütnek húsokat, ott nem fröcsköl a zsír a sütõben.

A modern élettel együtt járó elkényelmesedés azonban nem sokáig tûrte meg a sok piszokkal, hamuval és korommal járó sparherdeket a konyhában, mivel a gázgyártás megindulásával, és a gázvezetékhálózat kiépülésével megszülettek a gáztûzhelyek. Ezek már nem rendelkeztek sem cserép–, sem samottköpennyel, így a bennük sült tészták íze sem hasonlított nagyanyáink süteményeire. Ennek ellenére a háziasszonyok nagyon megszerették, mert ezek az elsõ generációs tûzhelyek nagy gonddal lettek megkonstruálva, így szépen, egyenletesen, a kétlapos villanytûzhelyekhez hasonlóan sütöttek. Ezeknél a két világháború között általánosan használt gáztûzhelyeknél a tökéletes pirulást az tette lehetõvé, hogy a sütõteret nem csupán alulról fûtötték, hanem felül is volt két láng. A négy sarkot fûtõ lángnak nem csak az intenzitását lehetett szabályozni, hanem két kar elfordításával az irányát is, így minden tésztánál be lehetett állítani az optimális hõfokot, hogy se az alja, se a teteje ne égjen meg.

A modernizálás jegyében azonban megszüntették ennek a bonyolult konstrukciónak a gyártását, és áttértek az alulról történõ fûtésre, mondván, hogy a dolgozó nõ úgysem tölt sok idõt a konyhában, mivel a családok étteremben fognak étkezni. Ez nem így történt, úgyhogy most a háziasszonyok kínlódnak a könnyen gyártható, de szabályozhatatlan gáztûzhelyekkel, amelyekben nem csak ízetlen a sütemény, hanem ráadásul még az alja is megég. A technikai fejlõdés e téren lezajlott menetét látva tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy alapfunkcióját tekintve minél korszerûbb egy tûzhely, annál használhatatlanabb, sõt a legmodernebb sütõk némelyike egyenesen életveszélyes. Úgy tûnik, hogy a háztartási tûzhelyt gyártó iparág az atomkorba történõ elõrehaladásunk arányában fejlõdik vissza. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a század elején készült háztartási készülékek és berendezések olyan jó minõségû anyagból készültek, hogy 40–50 éven át kifogástalanul mûködtek. A jelenleg gyártott készülékek azonban jó, ha 10–15 évig használhatók, és utána teljesen lerobbannak. Az anyagtakarékosság jegyében ugyanis ma már minden ipari terméket eleve úgy terveznek, hogy a kihordási idõ után az alkatelemei egyszerre menjenek tönkre, hogy a javíttatásnak még a lehetõsége se álljon fenn. A gyártók ily módon kényszerítik rá a fogyasztókat a gyakori vásárlásra, hogy minél nagyobb profitra tehessenek szert. Eközben a sajtóban egymás után jelennek meg a képmutató felhívások, hogy fogytán a világ energia– és nyersanyagkészlete, tenni kellene valamit a pazarlás megszüntetésére. A kormányok és az ipari vezetõk szóban egyetértenek ugyan ezekkel az aggodalmakkal, de az állam adóbevételeit féltve semmit sem tesznek ellene.

A nyersanyag– és munkaidõ–ráfordítás kötelezõ minimumon tartása miatt a konstruktõrök az esztétikai megjelenés tökéletesítése terén próbálják kiélni jobbító szándékaikat. Ennek következtében ma már egyre szebb, ergonómiai szempontokat is figyelembe vevõ, formatervezett készülékeket lehet kapni, csak éppen az a tulajdonság hiányzik belõlük, amire a legnagyobb szükség lenne, a használhatóság, és a hosszú élettartam. Ez alól csak a svéd eredetû és Angliában még ma is gyártott AGA–tûzhely a kivétel. Ezt a kb. 1 tonna súlyú öntöttvas tûzhelyet ugyanis a modernizálás jegyében úgy alakították át folyamatos gáz–, illetve villanyfûtésre, hogy az alapkonstrukciót nem változtatták meg.

A jelenlegi helyzetben az ipari lobby hatalmának kiszolgáltatott és a múltból átmentett hagyományos konstrukciók horribilis árát megfizetni nem tudó kisember nem tehet mást, mint megpróbálja kijavítani azokat a hibákat, amelyek a gyártók nemtörõdömsége következtében elõállnak. Az alulról fûtött, kommersz gáztûzhelyekben pl. jelentõsen csökkenthetõ a megégés veszélye, ha a láng feletti lemezt megvastagítjuk. Ez a megoldás természetesen ipari viszonylatban is kivitelezhetõ lenne, de ez növelné a nyersanyagköltséget és a munkaidõ–ráfordítást, így a gyárak nem foglalkoznak vele. Ezt a problémát tehát nekünk kell megoldani úgy, hogy beszerzünk egy akkora méretû acéllemezt, ami a sütõ alját teljes mértékben kitölti. Vigyázzunk, hogy a fémlap ne takarja el a meleg levegõ beáramlására szolgáló hátsó nyílásokat, mert ekkor a süteményeink teteje még annyira sem fog pirulni, mint eddig. Ezután vágjunk a kb. 2 mm vastag lemez közepébe egy ablakot. Az így létrejövõ keret tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy az égõfejet leárnyékolja, tompítsa a sütõ aljára gyakorolt hõhatást. Ehhez a mûvelethez lomb– vagy dekopírfûrész szükséges, így csak ezermester hajlamúak vállalkozzanak rá. Az ablak méretét kísérleti úton kell meghatározni. Ennek legegyszerûbb módja, hogy sütünk egy adag burgonyás pogácsát a klasszikus recept szerint. A szélsõ sorok pirultsági fokát összevetve a tepsi közepén levõ példányokkal egyértelmû képet kapunk a hõeloszlásról. Az ablak méretét addig növeljük, amíg a pogácsák alja nagyjából mindenütt egyformán pirul. Egy jól megkonstruált sütõnél ez a helyzet normál állapotban is biztosítva van, de árnyékoló lemez nélkül a pogácsák alja szénné ég, mire a teteje pirosodni kezd.

A háztartási tûzhelyek modernizálásának másik útja a villanytûzhelyek létrehozása volt. Ezen a téren az ipar jóval több sikert ért el, mint a gáztûzhelyek gyártásával. Különösen a villanysütõk örvendenek nagy népszerûségnek mind a sütödeüzemeltetõk, mind a háziasszonyok körében. Ennek oka, hogy a villanysütõknél nem csak alul, hanem felül is van egy fûtõbetét, és nem jelentett gondot az egyenletes hõelosztás megteremtése sem. Közel sem aratott ekkora sikert a fõzõlapok megjelenése. Az ormótlan öntöttvas platnikba ágyazott fûtõbetétek nagyon lassan melegednek fel, és lekapcsolás után még hosszú percekig ontják magukból a hõt. A gyártók egy része ezen úgy próbált segíteni, hogy létrehozták a vegyes táplálású tûzhelyet, ahol a fõzésre gázrózsák szolgálnak, a sütõt pedig villanyáram fûti. Más üzemek a platni felfûtési idejét gyorsfõzõlapok beiktatásával próbálták csökkenteni. A közepén piros ponttal jelölt, nagy teljesítményû fûtõbetéttel és hõmérséklet–szabályzóval ellátott fõzõlap azonban a normál kivitelûnél jóval többet fogyaszt. A luxus kivitelû készülékeket automata fõzõlapokkal szerelik. Ennél középen egy érzékelõ lapka található, ami az edény fenekével érintkezve méri a felfûtéshez, illetve a fõzéshez szükséges hõmennyiséget. Az érzékelõfejet a sütõhöz hasonló kapilláris csõ köti össze a tûzhely kapcsolósorába épített szabályzószerkezettel, így a gombokkal a kívánt hõfok pontosan beállítható. A fokozatmentes és automatikus hõmérséklet–szabályozás következtében ezekkel a tûzhelyekkel nem csak olcsóbban, hanem gyorsabban is lehet fõzni.

A baj csak az, hogy a villanytûzhelyeken való sütés–fõzés még így is nagyon drága. A villanyáram és a földgáz fajlagos fogyasztói ára között kb. egy nagyságrendnyi különbség van, ezért csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy villanytûzhelyet szereltessenek be a konyhájukba. A jóról azonban nehéz lemondani, ezért sokan azt csinálják, hogy a hagyományos gáztûzhelyük mellé beállítanak egy különálló villanysütõt, amelyen a kényesebb tésztákat (pl. piskótát) sütik. Kb. 20–30 %–al mérsékelhetõ a fogyasztás azáltal is, ha hõlégkeveréses sütõt veszünk. A ventilátor ugyanis csökkenti a sütõtér felfûtési idejét, és egyenletesebbé teszi a hõeloszlást. A fõzõlapok a gázlánggal ellentétben csak közvetve, hõvezetés útján képesek az energiát átadni. Ezért a villannyal fõzõk számára nagyon fontos, hogy a tûzhelyre rakott edények feneke egyenletes és sima legyen. Domború vagy homorú fenekû edények használata esetén a fõzési idõ, és ezzel a villanyáram–fogyasztás akár a duplájára is növekedhet. Lényeges a lábasok és a fazekak tisztántartása is. Már egy kis homokszemcse vagy ételmaradék is elemelheti az edényt a platnitól, meggátolhatja a kontaktust a hõvezetõ felületek között. A drága villanyáram miatt itt fokozottan ügyeljünk arra, hogy az edény és a fõzõlap átmérõje megegyezzen. Ha kisebb az edény, sok hõ kárbavesz, ha meg nagyobb, akkor lassan melegszik fel az étel. Jelentõs mértékben csökkenti a villanyszámlát az edények letakarása is. Laboratóriumi mérések szerint 1 liter víz felforralásához fedõ nélkül háromszor annyi energia szükséges, mint légmentesen záródó fedéllel lefedve.

Érdekességként megemlíthetõ még, hogy létezik indukciós villanytûzhely is. Ennél a fûtést elektromágneses hullámok végzik. Mûködése azon az ismert fizikai elven alapul, hogy fémekben a mágneses indukció örvényáramot kelt, ami erõs melegedést okoz. Elõnye ennek a készüléknek, hogy a felfûtési ideje gyors, jól szabályozható, és nullára kapcsolva azonnal megszûnik a melegítés. Itt tehát nem fordulhat elõ, hogy a fõzõlapok hõtehetetlensége következtében lekapcsolás után túlfõ az étel. Ennek oka, hogy az indukciós tûzhelynek nincs is fõzõlapja, az elektromágneses erõvonalak közvetlenül az edényt melegítik. A gerjesztést végzõ tekercsek üvegkerámia–felület alatt helyezkednek el, és az általuk kibocsátott alacsonyfrekvenciás erõvonalak a rájuk helyezett fémedények fenéklapjában keltenek örvényáramú melegedést. Ez azt eredményezi, hogy a tûzhely csak a felforrósodott edény alatt melegszik át. A szabadon levõ terület hideg marad, ami azzal az elõnnyel jár, hogy az esetlegesen kifutó étel nem ég rá. Ennélfogva rendkívül könnyû a tisztán tartása. Mindezek alapján szakmai körökben úgy jellemzik ezt a készüléket, hogy gyors mint a gáztûzhely, tiszta mint az elektromos tûzhely, és mindkettõnél kevesebb energiát fogyaszt. Hátránya viszont, hogy rendkívül drága, ezért kiskereskedelmi forgalomban csak elvétve kapható. Ezeket a tûzhelyeket ma még csupán nagyobb éttermek és szállodák használják, és õk közvetlenül a gyártótól vagy nagykereskedõktõl rendelik meg. Érdemes még annyit tudni ezekrõl a készülékekrõl, hogy ha netalántán a közelükbe jutnánk, akkor órát, gyûrût, mandzsettagombot ne viseljünk a használatuk során, mert a mágneses erõvonalaktól megolvadnak.

Aki kis hõtehetetlenségû villanytûzhelyet szeretne vásárolni, annak a kerámialapos típus ajánlható. Ennél ugyanis a fûtõbetétek nem nagy tömegû öntöttvas burkolatba vannak beágyazva, hanem egy áttetszõ kerámialap alá helyezik õket. Így a szabályozás gyorsasága csak a fûtõspirál hõtehetetlenségétõl függ. Elõnyös tulajdonsága még ennek a fûtési módnak, hogy a közös kerámialap következtében kismértékben a tûzhely széle is átmelegszik, ezért a félrehúzott étel nem hûl le. Egyes típusoknál erre a célra a tûzhely oldalán, vagy a hátsó részén egy kis teljesítményû betéttel fûtött helyet alakítottak ki. Ezeknél a villanytûzhelyeknél a kis hõtehetetlenség miatt a lekapcsolt fûtõbetét már nem izzik. Annak érdekében, hogy a forró platni ne okozzon égési sérülést a drágább készülékeknél egy izzólámpa világít a kerámialap alatt, amíg az le nem hûl. Az 5–10 mm vastag ceránlap rendkívül ütésálló, és a hõstresszt (hideg folyadék ráömlését) is jól bírja. Ha mégis elrepedne, akkor feltétlenül kapcsoljuk le a tûzhelyet, és hívjunk szerelõt, mivel a beszivárgó víz életveszélyes lehet.

Sajnos ennek a korszerû háztartási villanytûzhelynek is meglehetõsen magas az ára. Ehhez járul még a drága villanyáram miatti tetemes üzemeltetési díj, valamint a telepítés költsége. Egy komolyabb tûzhely áramfelvétele ugyanis az 50 ampert is elérheti, ami azt jelenti, hogy le kell cserélni a villanyórát, az automata biztosítékokat, és ujjnyi vastag kábeleket kell kiépíteni a tûzhelyig. Aki mindezek ellenére kitart az elhatározása mellett, ne vegye meg a készüléket mindaddig, amíg az áramszolgáltatónál meg nem érdeklõdi, hogy egyáltalán bírja–e a gerincvezeték a fokozott terhelést. Ha nem, akkor háromfázisú ipari áramot kell igényelni, ami meglehetõsen sokba fog kerülni, mert a többletszerelvényeken kívül a bejövõ vezeték kiépítésének költségét is meg kell fizetni.

Kisebb családokban továbbra is a hagyományos módon célszerû mosogatni, aminek alapvetõ feltétele a hideg és meleg folyó víz állandó jelenléte. A hatékonyságot tovább növeli egy csepegtetõ tálcával ellátott kétrészes mosogató. Zománcozott medencébe feltétlenül fektessünk mind a mosó, mind az öblítõ, mind pedig a csepegtetõ rész aljába egy–egy mûanyag védõrácsot. Szükség van még egy szivacsra, és egy mûanyag mosogató gyapotra, a leégett edények tisztításához. A fémgyapotot kerüljük, mert összekarcolja a zománcozott edényeket. A mûanyag gyapot helyett használhatunk kisméretû nyeles kefét is. (Mellesleg megjegyezve az ezermester boltokban olcsón hozzájuthatunk olyan szivacsdarabokhoz, amelyek különbözõ gépek vagy készülékek szállításánál maradtak vissza. Ha ezeket az ujjnyi vastag habszivacs–táblákat egy éles fûrészfogú késsel kisebb téglalapokra szabdaljuk, akkor kitûnõen alkalmazhatók a mosogatáshoz, és tizedannyiba sem kerülnek, mint a háztartási boltokban árult, színes celofánba csomagolt példányok.) Palackok tisztításához szerezzünk be egy üvegmosót is, amit használat után ki kell szárítani, mert nedvesen elrakva bepenészedhet.

A mosogatószerrel kapcsolatban nem lehet idõálló tanácsot adni, mivel szinte hetente jelennek meg újabb és újabb változatok. Ezek kipróbálása után mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelõ márkát. Arra azonban ügyeljünk, hogy környezetkímélõ gyártmányt válasszunk, mert ez nem csupán élõvizeinket kíméli, hanem az egészségünket is kevésbé veszélyezteti. Mosogatás után tisztítsuk ki a meleg– és hidegvizes medencét, és a munkaeszközöket is, hogy ne maradjon rajtuk szennyezõdés, mivel ez a baktériumok elszaporodásához vezet. Ehhez a témához kapcsolódik, hogy a svájciak nemrég olyan “csodaszappant” készítettek, ami folyó víz alatt dörzsölgetve 30 másodperc alatt a legvadabb illatokat is eltünteti a kezünkrõl. Nincs többé hagymaszagú kéz, nem is szólva a háztartásban néha alkalmazott agresszív anyagok (pl. festékek) szagáról. Ez a tojás formájú fémeszköz környezetbarát, és állítólag örök életû. Sajnos a gyártó cég semmit sem közölt a mûködési mechanizmusáról, ezt valószínûleg ipari titokként kezelik.

Befejezésül még néhány jó tanács. Még a fejlett piacgazdasággal rendelkezõ országokban se szerezzünk be mindent egy helyen. Sokkal jobban járunk, ha elõbb mind az áruházakban, mind a szaküzletekben alaposan körülnézünk, feljegyezzük, hogy hol kapható a legjobb minõségû és számunkra leginkább megfelelõ áru a legolcsóbban, és csak utána kezdjük el a vásárlást. Ne hagyjuk magunkat rábeszélni egyik üzletben sem valamely árucikkre, mert a kereskedõknek az az érdekük, hogy eladják az árut. Amennyiben módunk van rá, elõbb a baráti körünkben érdeklõdjünk az újonnan megjelent termékek használhatósága felõl, és csak utána vegyük meg. A másik, legalább ennyire fontos tanács, hogy ne akarjunk egyszerre mindent beszerezni. A bármilyen áron történõ gyors vásárlást nem csak a pénztárcánk fogja bánni, hanem a minõségi igényeinket is alaposan le kell szállítani, hiszen azzal kell beérnünk, ami éppen kapható. Tapasztalatok szerint az ember többnyire akkor talál rá a számára megfelelõ árú és minõségû árucikkre, amikor esze ágában sem volt háztartási eszközöket venni. Ezért nem árt, ha nyitott szemmel járunk a városban, mivel ezek az alkalomszerû beszerzések szoktak a legjobban sikerülni. Ha meglátunk valamit, amire már régóta “vadászunk”, akkor ne halogassuk sokáig a vásárlást, mert lehet, hogy egy hét múlva már elfogy a boltokból, és évekig várhatunk, amíg éppen az a típus ugyanabban a színben, formában újra kapható lesz.

A garancialevelek helyes kitöltését minden esetben ellenõrizzük, mert sajnos elõfordul, hogy szükség van rájuk. Itt is óvakodjunk a bóvlitól, mert azonkívül, hogy rossz minõségûek, többnyire megoldatlan az alkatrész–utánpótlásuk, így ha elromlanak, nem tudjuk megjavíttatni. A vásárlásnál azért is célszerû az ismert, jól bevált márkákhoz ragaszkodni, mivel újabban a mûszaki cikkek gyártása illetve forgalmazása terén is terjed az a ruha– és cipõiparban már ismert jelenség, hogy egyes távol–keleti gyártók oly módon próbálják silány, de mutatós termékeiket az igényesebb vevõkre is rásózni, hogy irreálisan magas árat kérnek érte. Ezáltal azt a téves képzetet keltik a vásárlókban, hogy a magas ár arányban áll a minõséggel, és mire kiderül, hogy egy szélhámos üzletpolitika áldozatává váltunk, már nem sokat tehetünk ellene.

E téma lezárásaként érdemes még megemlíteni, hogy az élet más területeihez hasonlóan a háztartási készülékgyártó ipar is nagy változások elõtt áll. A szubatomi energiát kibocsátó mágneses monopólusok sorozatgyártásával forradalmi átalakulások várhatók a hûtõgépiparban, a mikrohullámú sütõk megreformálása terén, a tûzhelygyártásban, a robotgépek elõállításában, a csapvíz nagyüzemi kezelésében, és még számos kapcsolódó iparágban. Ezek a találmányok az egészségvédelem terén új korszakot fognak nyitni az emberiség történetében, és jelentõs mértékben elõsegítik majd, hogy visszataláljunk a természetes életmódhoz, a világ valódi értékeinek a felismeréséhez.

Ennek a mûnek a fellapozása során bizonyára sokaknak feltûnik majd, hogy más szakácskönyvekkel ellentétben az egyes receptek elején nincsenek felsorolva a hozzávalók. Ez nem véletlenül van így. Ezek a receptek ugyanis az eddigiektõl eltérõen meglehetõsen részletesen írják le a különféle ételek elkészítési módját. Sok esetben ez jelentõsen eltér az általánosan ismert eljárástól. A nagy gyakorlattal rendelkezõ háziasszonyok viszont hajlamosak arra, hogy a hozzávalók elolvasása után, a saját ismereteik alapján készítsék el az általuk már ismert ételeket. Most azonban a reflexszerûen alkalmazott, több évtizeden át begyakorolt eljárások nem vezetnek eredményre, mert a fenti ételek nem tartalmaznak sem húst, sem zsírt, sem pedig finomított fehér cukrot. Ezek az anyagok a legtöbb esetben nem válthatók ki azonos mennyiségû étolaj, vagy méz alkalmazásával, sokszor meg kellett változtatni az ételek elkészítési módját is. A különbség néha csak minimális, de ha ezt a csekély változtatást nem hajtjuk végre, akkor az ételt elrontjuk, kárba vész a befektetett munka és nyersanyag. Ennek elkerülésére a receptek “Hozzávalók” rovat nélkül lettek megszerkesztve, hogy a szükséges nyersanyagok összegyûjtése során legalább egyszer mindenki kénytelen legyen végigolvasni a teljes leírást, és eközben remélhetõleg felfedezi a módosításokat is. Amennyiben kezdõ vagy kevés gyakorlattal rendelkezõ háziasszonyok kívánják ezeket a recepteket megvalósítani, számukra mindenképpen ajánlatos, hogy elõtte olvassák el az egész könyvet. Az egyes receptekben és az összekötõ szövegben ugyanis sok olyan gyakorlati tapasztalaton alapuló jó tanács található, aminek ismerete elengedhetetlenül szükséges a többi étel elkészítésénél is. Ennek a sok tekintetben rendhagyó szakácskönyvnek a végigolvasása azonban másoknak is hasznos lehet, mivel a benne foglalt ismeretek sok ponton összekapcsolódó, átfogó képet alakítanak ki bennünk az egészséges táplálkozással kapcsolatban.

Igen nagy értéke ennek a mûnek az egyes receptek precíz leírása, amely lehetõvé teszi, hogy ezeket az ételeket a sütés–fõzésben kevésbé járatosak is megvalósíthassák. A mûszaki világban közismert mondás, hogy “a lényeg a részletekben rejlik”. Ez a megállapítás a szakácstudományra is vonatkozik. Ennek a receptgyûjteménynek más szakácskönyvekkel szemben az a legfõbb elõnye, hogy telis–tele van apró tanácsokkal, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy bármelyik ételt sikeresen elkészíthessük. A receptek hozzávalóinak pontos kikísérletezésén kívül igyekeztem gondot fordítani a mûveletek sorrendiségére is, hogy az ételek elkészítése ne kapkodás, hanem folyamatos és gyors munkavégzés legyen. Az általános gyakorlattal ellentétben a receptek végén kitértem az egyes ételek tárolási és felfrissítési módjára is, mert a mai rohanó világban ez legalább annyira fontos, mint az elkészítésük.

A receptekbe épített magyarázatok és tanácsok egy idõ után hátráltathatják a megvalósítást. Ezért a könyv alapos áttanulmányozása és többszöri elolvasása után vegyünk egy szövegkiemelõ filctollat, és húzzuk át vele azokat a sorokat, amelyek számunkra a legszükségesebbek az egyes ételek elkészítéséhez. Eközben ne kíméljük a tollat, mert ha egy fontos tanács vagy megjegyzés felett elsiklunk, az kedvezõtlen kihatással lehet a végeredményre. Különösen ügyeljünk a receptek végén található megjegyzésekre, mert ezek az ínyencek számára javasolt eljárások és adalékanyagok jelentõs mértékben növelhetik az étel minõségét. A receptek rövid tartalmi kivonatolását nem javaslom, mert így végleg feledésbe merülnek azok a többletinformációk, amelyek segítenek munkánk eredményesebbé tételében. Ha két különbözõ filctollat használunk, akkor könnyen nyerhetünk egy “Hozzávalók” rovatot is, mivel az egyes nyersanyagok mennyiségének eltérõ színezése következtében azonnal látni fogjuk, hogy mibõl mennyit kell vásárolnunk.

Könyvem kidolgozásának aprólékos, kezdõk számára is jól hasznosítható módja, valamint a reformtáplálkozással kapcsolatos legújabb ételkészítési és tartósítási módszerek átfogó ismertetése valószínûleg széleskörû érdeklõdést fog kiváltani. Ezeknek az információknak a gyakorlatba való mielõbbi átültetése érdekében ezúton engedélyezem, hogy bármely hivatalosan bejegyzett belföldi vagy külföldi újság illetve folyóirat mûvembõl részleteket jelentessen meg. A leközlés azonban csak eredeti formában, és a forrás megjelölésével történhet. A leközölt receptek illetve szövegrészek után honoráriumot nem kell fizetni, az egész könyvnek részletekben való megjelentetéséhez azonban az engedélyem szükséges. Ugyancsak fenntartom magamnak a rendelkezési jogot az általam kidolgozott receptekkel kapcsolatban. Ipari méretekben történõ hasznosításuk, valamint a nevem bármely terméken való feltüntetése csak szerzõdésben rögzített feltételek mellett lehetséges. Miután ez a mû az “Ezoterikus körkép” folytatása, így önálló kötetként való kiadása során az ott közöltek szerint kell eljárni.

Budapest, 1992. március 31.

KUN Ákos