238. Túrókrémes torta


Elõször készítsünk egy adag hagyományos piskótát a Csokoládés gesztenyetorta után leírtak szerint. Amíg a tészta hûl, forraljunk fel 1 liter tejet. Vegyük le a tûzrõl, majd 2 egész tojást dolgozzunk össze 2 dl tejföllel, és folytonos keverés mellett lassan öntsük a tejbe. Rakjuk vissza a tûzhelyre, és továbbra is állandóan kevergetve, közepes lángon fõzzük kb. 20 percig, amíg a túró kicsapódik belõle. Utána szûrjük le, és a tésztaszûrõ kanálban hagyva tegyük félre. 10 dg szobahõmérsékletû vajat keverjünk ki habosra 10 dg szõlõcukorral, 1 dg vanillincukorral, egy csipet sóval, majd dolgozzuk össze a jól lecsepegtetett és lehûlt túróval. A piskótát egy éles fûrészfogú késsel vágjuk három lapra. A hozzávetõleg 0,5 kilogrammnyi túrókrém max. háromnegyedét egyenlõen elosztva kenjük a lapok közé, a maradékot pedig vékonyan simítsuk a torta oldalára, illetve a tetejére. Végül a kész tortát vonjuk be gyümölcskocsonyával, és néhány órára tegyük a hûtõbe, hogy megdermedjen. A gyümölcszselét a Szójás kocsonyánál leírt módon készítsük úgy, hogy 2 dl szûrt gyümölcslébe tegyünk 0,1 dg agaragart, és addig forraljuk, amíg feloldódik benne. A tûzrõl levéve hagyjuk kissé hûlni, majd öntsük a pépet a torta tetejére, és vizes kézzel simítsuk el rajta. Mielõtt az aszpik megdermedne, díszítésként gyümölcsbefõttet is rakhatunk rá. Szükség esetén az agaragar keményítõtartalmú tortazselével (pl. dr. Oetker gyártmányú színtelen változat) is helyettesíthetõ. Nálunk kevés embert érint ugyan ez a gond, de azért nem árt, ha tudjuk, hogy az ananász és a papaja leve nem alkalmas aszpikkészítésre, mert fehérjelebontó enzimeket tartalmaznak, amelyek meggátolják a kocsonyásodást. Sokan dupla mennyiségû töltelékkel készítik ezt a tortát. Ez a drágább kivitel kétségtelenül finomabb, de fogyókúrázóknak nem ajánlott. A visszamaradt savót nem szokták kidobni, mert lehûtve nagyon finom íze van.

Azokban a családokban, ahol kamasz gyerekek is vannak, szinte nincs az az ételmennyiség, amely el ne fogyna. Különösen süteménykészítés esetén tapasztalható ez a jelenség, ilyenkor ugyanis úgy néz ki a konyha, mintha “sáskajárás” érte volna. Mivel nem minden családban tudják ezt a fokozott étvágyat drága desszertekkel kielégíteni, ezért most egy olyan aprósüteménynek a leírása következik, amelynek az íze megtévesztésig hasonlít a sajtos rúdra. További elõnye még ennek az egyszerûen, olcsón és gyorsan elõállítható sós süteménynek, hogy nem hizlal annyira, mint az elõzõekben közölt drága készítmények, és hetekig eltartható romlásveszély nélkül.

 


Publication ©Copyright 1992-1997, Kun Ákos
Web design ©grin, 1998